A BX modelljei és története

A BX-et 1982-ben a GS/GSA utódjaként mutatták be, majd gyártották 1994-ig, amikor a Xantia vette át a helyét. A 2CV (a Kacsa) után a második legnépszerűbb Citroën a — a teljes gyártott darabszám 2 315 739 volt — a márka sajátos karakterét elődjeinél valamivel szokványosabb formában tálalta. Így sokkal szélesebb körben válhatott elfogadottá az autó anélkül, hogy fel kellett volna adnia a hagyományos értékeket: az egyedülálló hidropneumatikus felfüggesztést, a kiváló úttartást és menetkényelmet, hidraulikus tárcsafékeket mind a négy keréken, a Bertone tervezte, kiemelkedően áramvonalas karosszériát, és mindazt az apró, de fontos részletet, amelyek kiemelik a Citroëneket a többi autó megszokott, unalmas tömegéből.

A BX kezdetben három benzinmotorral volt rendelhető (1360 és 1580 cm3, 62–88 LE között). A motorok és a váltók a közösek voltak a Peugeot autókkal. Később a palettát egy 1905 cm3-es GT (105 LE) változattal bővítették, valamint dízelmotorral (65 LE) és kombi változattal. Az 1986-os ráncfelvarrás után került a választékba a GTi (125 LE), amelyet később a 16-szelepes változat követett (160 LE), továbbá egy turbódízel (90 LE) és egy négykerék-meghajtású változat.

A belső tér tágas, világos és levegős. Az I. sorozat műszerfala a hagyományos Citroën-alapokra épült (ahogy a CX-nél bevezették, majd a Visa, GSA és Axel modelleken is alkalmazták), így minden vezérlőelemet a kormány két oldalán elhelyezett konzolokon fogtak össze. Ezt az elrendezést PRN-nek (Pluie—Route—Nuit, azaz Eső—Út—Éjszaka) is hívták. A II. sorozatban ezt a más autóknál már megszokott elrendezés váltotta fel.